A HÖOK elit körüli homályos ügyletek egyik bizonyítéka Miskolczi Norbert elnök és ügyvezetősége alatt jegyzett cég, a Student Center Kht. furcsa helyzete.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a leköszönő Ekler Gergely után 2006. szeptemberében választotta első emberévé Miskolczi Norbertet, a Budapesti Műszaki Főiskola hallgatóját, a BMF FHÖK elnökét (ellenjelöltje nem volt). A lépéssel az a már korábban is megfigyelhető tendencia erősödött, miszerint egyre markánsabb a BMF közeli tagok részvétele az Oktatási Minisztérium társszervezeteinek körében (ld. keretes írásunkat!).
Miskolczi még 2005. márciusában jegyeztette be társaságát két szintén BMF-es hallgatóval közösen. Elviekben a Kht. a BMF FHÖK céljait szolgáló jogi személy; a Budapesti Műszaki Főiskola 2006. évi szöveges beszámoló jelentése szerint például a főiskola teljes jegyzetforgalmazását a cégen keresztül bonyolítja. Mindemellett legalábbis meglepő, hogy cégbírósági papírok szerint a Kht. székhelye és Miskolczi lakhelye ugyanaz a dunavarsányi cím. Szintén cégbírósági iratokból derül ki és a közhasznúság szempontjából némi aggodalomra ad okot, hogy a Student Center tevékenységi leírása közt az elvárt "műszaki kutatás, fejlesztés", vagy "máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás" mellett olyan pontokat is találunk, mint "ital nagykereskedelem", "dohányáru nagykereskedelem", "italszolgáltatás". Ha de jure nem is áll fenn megengedhetetlen állapot, de facto összeférhetetlenség körvonalazódik az ügyekben.
A HÖOK soron következő tisztújító Közgyűlése május 17-én Gödöllőn lesz, ahol úgy tűnik, Miskolczi Norbert ismét egyedüliként indulhat az elnökségért.
BMF-közeli tagok az OM társszervezetiben:
-HÖOK: Miskolczi Norbert (elnök)
-HÖOK BRSZ (a tagönkormányzatok durván egyharmadát tömörítő Budapesti Regionális Szövetség): Estók Szabolcs (elnök)
-FEKOSZ (Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége): Visnyei László (az Ellenőrző Bizottság elnöke), Balogh József, Novák János
-MRK (Magyar Rektori Konferencia): Dr. Rudas Imre (társelnök)
© Igenhír 2006-2012 ¶ Impresszum ¶ Médiaajánlat ¶ Adatvédelem ¶ Üzenet ¶ RSS