Igenhír.hu

Egymásnak feszülő elmék, a tudomány axiómáktól és hipotézisektől csillogó csatamezeje, kérdés és ellenkérdés, válasz és viszontválasz. Magasfeszültségű intellektusok párviadala, pengeként egymásnak feszülő retorikai alakzatok. Igen, ma a vizsgázásról lesz szó.

Az IgenHír egyetemszociológiai kutatóegysége számos aspektusból vizsgálta már a hallgatói lét dimenzióit, ezúttal pedig merően új kutatási territóriumba navigáljuk kultúrantropológiai terepjárónkat. Célunk minden hallgató életciklusában exponált alkalomnak számító szóbeli vizsga bemutatása, természetesen a tőlünk elvárható tudománycentrikus volumennel.

Vizsgálati módszerünk a legmodernebbnek számító Lebunowski-féle sztereó hatástanulmány, amely egyszerre enged betekintést a kollokvium során mindkét fél gondolatvilágába. Vagyis egyidejűleg két lélekanalitikai mérőónt engedünk a vizsga kulcsszereplőinek agyába, hogy az ott lejátszódó folyamatokat rögzíteni tudjuk. A kapott gondolatsorokat felhangosítva, remaszterizálva adjuk közre.

A diák szemszögéből

„Az öltöny tökéletes, leszámítva ezt a diszkrét csokifoltot a bal felső zsebnél. Na de az a múltkori Fonetikai és Hangszimbolikai Konferencia eredménye, ahová Novák hívott, persze csak a végére, a kajálásra. Penge volt. Szóval a ruházat tökéletes, a jegy felét pedig úgyis a megjelenés adja, tudja ezt minden öreg harcos.

Vagyis a jegy háromnegyedét, a maradékot pedig a megnyerő mosoly, és a homályos távlatokból indított, laza torokgyakorlatnak is felfogható tudományszagú vaker. Mi is a mai téma? Sőt, ez milyen tárgy? Jah, igen, a Huszadik század első felének magyar irodalma, vagy mi a halál. Nocsak, akkor miért hoztam magammal a Dialektika III. jegyzetet? Az a barom Berger fénymásolta nekem! Szerencsétlen zombi, ötödéves, de még egy kurzusfelvételtől is izgalmi állapotba kerül.

Különben is, ma helyzeti előnyünk van, a vizsgáztató ötvenes docensasszony, feje fölött már felsejlik a posztnőiesség hamvadó sziluettje. Az ilyen vén csatalányokat könnyen kenyérre lehet kenni, fiatalos lendület, néhány rokokó bók, és máris pingálják az indexbe a hatost.

De miért jön ki ilyen sápadtan a szobából ez a vitringyerek, a Kiskovács? Mi? Hogy megvágták? Hoppá. Nehezített terep, verbális dzsungelharc várható. Ám ki ijed meg afféle grandiózus szellemi kapacitások birtokában, mint az enyém?! Hehh.

Végre be lehet menni. Beelőzzük gyorsan ezt a két túlsúlyos filoszelefántot, akik már reggel 8 óta itt vegetálnak a tanszék előtt. Igen, hiába néztek ilyen csúnyán zsírmacák, én máris török befelé.

Először is fontos felmérni a harc természetföldrajzi körülményeit. Hmm, szűk szoba, kevéske fény, avítt szakirodalmi kiskáték a leselejtezett polcokon.

Na de ki ez a szakállas, mogorva bányásztörp?!! Rossz szoba tán? Neem? Hogy most a Mecseky tanárnő beteg, és hogy ő tartotta az utolsó négy előadást? S erről miért nem szólt valaki? Az utolsó négy előadás sajnos kimaradt, ahogy az első tíz is. Mi az, hogy látogatásköteles volt? Ez meg miféle új szabály már megint?!

Sebaj, nem dob ki kapásból, ez bíztató jel. Igen, ez a szimpatikus öltözködés, a megnyerő mosoly, és a sugárzó intellektus eredménye. Na, mit kérdez az öreg szivar? Húzzak tételt. Jó, húzok. Apró mozdulat, nagy szerencse, ez a titok. Micsoda? „Babits Mihály váteszi poézise az 1930-as években." Oké, gond egy szál se, erre pont nem készültünk, de legalább annyira nem, mint az összes többire, így egyenlők az esélyek. Lássuk csak, lássuk, legalább egy gondolatfoszlány ugorjon be, egy támpont, egy fogódzó, egy akármi Babitsról, az öreg úgyis értékeli. Különben nem aszalódna negyven éve ezen a tanszéken ilyen bányarémek között, mint ez a Mecseky tanárnő, aki ma is képtelen volt betolni külön irányítószámmal rendelkező hátsóját a vizsgára...

De rendben, startoljunk a Nyugattól. A folyóirat a magyar irodalom modernitásának fundamentuma, orientáció a nyugati szellemiségű kultúrnívó felé, ahogy Móricz megfogalmazta, az értől az óceánig. Bocsánat, akkor Ady. Hogy ugorjak? Mit ugorjak, mi vagyok én, gátfutó gyalogkakukk? Eh, rendben, akkor induljunk ki onnan, hogy Babits poézise nem érhető meg a poeta doctus és a poeta natus közti finom irodalomfilozófiai különbségtétel nélkül. Mi az, hogy Babits Mihály melyik volt? Természetesen mindkettő, hiszen gondolati lírája a horatiusi eszmekörök áramlatainak farvizén mindkét költőtípus jellegzetességeit az örökkévaló felé úsztatta...

Jó, ennyit Babitsról. Most miért hallgat? Mi ez a csönd? Jah, hogy az indexem köti le. Na ne, pont ott nyitja ki, pont ahol az a tuskó Szabó Zé megvágott. De ez a csönd egyre kínnal teltebb, a rutinom és széles látóköröm azt mondatja vele, hogy azonnal be kell dobni egy témát. Egy, kettő, három...

A prófétai szerep amiatt sem valósulhatott meg hermetikusan, hiszen a költő már a Jónás könyvében is dilemmatikusan taglalta a váteszi küldetéshorizont kétarcúságát. - Végre, végre valami beugrott! Ez a mondat atombiztos jollyjoker, már a Türkmén szakfordítás órán is bevált.

Ah, és most lesújt! Lesújt azzal a béna szocreál tollal és beír valamit. Mi ez a fintor? Mintha egy patkánytetemet piszkálna azzal a pennával... Pff, na nézzük csak. Hármas. Ez legalább kétszer, más számítások szerint háromszor jobb, mint amennyit produkáltam. Ám most mit várjon az ember? A reális értékelés, az objektív tudományosság írmagja is kiveszett a mai tudósokból..."

A professzor szemszögéből

„Ez a Kiskovács olyan életképtelen, mint egy szimbolista vers lábjegyzet nélkül. Akkora egyest adtam neki, hogy rálóg a Hermeneutikai szabadgyakorlat ötösére. Az a zöldfülű nyaller Pálovics mindenkinek ötöst ad. Szánnivaló szotyola. Na, amíg be nem bénázza magát a következő áldozat, gyorsan meghúzzuk ezt a laposüveget, itt ni.

Afene, mit ront be ez a balfácán? Mit képzel magáról, hogy itten csapkodja az ajtót? Jó ég, hogy néz ki ez a félkegyelmű? Vajon lehányta a zakóját, vagy csak a kávéautomata aratott rajta pontozásos győzelmet?

Ahogy nézem, be sem járt. Hát igen, ha bejárt volna, tuti megjegyzem ezt a bárgyú ábrázatot. Na mindegy, lássuk, mit tudsz, kishaver. Húzz egy tételt! Ó, igen, Babits. Bár lehetne bármelyik, úgysem fogod tudni. Hogy is írták tavaly egy felejthető hallgatói lapban? „A vizsgák szomorú szamurája áll itt."

Jó, nézzük akkor. De nagyon tudtam, fogalma sincs Babitsról. Opp, ez knock outolt! Az értől az óceánig hasonlat szerinte Móricztól van. Segítség, a Titanic az utolsó fényjelzéseit adja! Mindent elborít a butaság jéghegye! Mit hegye, egész hegyláncolata! Most kellene egy orbitális kapával kivágnom a folyosóra. Áh, de ez már szórakoztat, annyira gyámoltalan ezzel a hányásszínű nyakkendővel, hogy hagyjuk vergődni! Igen, azt hiszem, ez a helyes magatartás, az aurea mediocritas. Erről sem lenne fogalma a latintalanság átkával megvert nemzedék eme siralmas kenyérpusztítójának.

Nézzük csak az indexét! Jé, Szabó Zé, az az álmatag rozmár is megvágta. Pedig ahhoz művészi érzék és hallatlan tehetség kell, hogy valakit az öreg Szabó elgáncsoljon.

Azt az anaforisztikus megszemélyesítését neki! Ennél idétlenebb fényképet még nem láttam, pedig évtizedek óta itt tanítok! Te adj erőt, jó Cicero, úgy néz ki, mint egy Ignotusba oltott Zuschlag! Majd felhívom rá a kollégák figyelmét, ezt nekik is látniuk kell!...

Közben duruzsol itt valamit Jónásról, talán ködlik neki az általános iskolai tananyag. Buktassam meg? Régen még lobogott bennem a tűz, olyan kéjsóvár élvezetet nyújtott egy-egy középhaladó autista megbuktatása hosszas tortúra után! Most meg már életunt, és cinikus vagyok a végsőkig, mint Korom Áron abban a remek Örkény-regényben.

Jól van, kap egy hármast, hogy összezavarodjon, és a diploma felé haladva biztosítsam neki dekadens jövőjét. Remek, akkor galoppírozd magad kifelé, te anyaszomorító! Aztán küldheted a következőt, addig meg hadd lássam még egyszer azt a jó öreg üvegcsét"