Óváros, defenesztráció, az Aranymívesek utcája, Károlyi híd... Ma már nem csak ezek vonzzák a cseh fővárosba látogatókat. Ha van pár napod, Prágát a hűvösben is érdemes meglátogatni!
Nem véletlen, hogy éppen Prágába vettük meg buszjegyünket az enyhülő téli hónapokban: a száztornyú város az előszezonban pezsgő egyetemi élet miatt talán még több mókát tartogat, mint a nyári hónapok alatt.
Szállást nem nehéz találni: az ifjúsági szállók gombamód szaporodtak az elmúlt pár évben, egészen közel a belvároshoz. Így az első spórolási lehetőség adott volt: metrójegyekre nincs is szükség a kis távolságok miatt. (A közlekedés amúgy is átlátható: az autókat szinte teljesen kizárták a belvárosból.)
Mivel is tölti a napot egy magyar egyetemista, mikor megérkezik az Unio soros fővárosába? Indításnak egy közeli kocsma kínálkozott. Ahogy a főtér felé haladunk, a sörök minősége egyre jobb, persze arányosan drágább is. Ám az Óvárosház teret még nappal érdemes elérni, ugyanis kilenc után már nyugovóra térnek a városháza órájának apostolai: minden egész órakor előbújik néhány báb - egy csontváz, majd őt követve az apostolok.
Szintén naplemente előtt érdemes végigsétálni az óváros legendás utcáin, és háromszor oda-vissza a bazársortól roskadozó Károlyi-hídon. Maradandó élmény a Svejkben megénekelt U Fleku kocsma: egyedi felszolgálás mellett tánccal és énekkel mulattatják a közönséget. Egyedül a pénztárcánkat félthetjük, ugyanis a pincéreket nem lehet lelőni: folyamatosan rakják elénk a sört, na meg a Becherovkát.
Múzeumok terén érdemes alaposabban körbenézni: egy-egy hely időszakosan ingyenes. Ajánljuk a Nemzeti Múzeum mellett a Kafka-kiállítást, és a Sörmúzeumot; a viaszmúzeumot nem tanácsoljuk, mert pont akkora az egész, amennyit kívülről is látni, és drága is.
Ha valaki véletlenül bedőlne a flyereket osztogató hostesseknek - ahogy mi is tettük - könnyen a Karlovy Lanz-hoz keveredhet éjszakára. A Károlyi-híd oldalában magasló, ötemeletes szórakozóhely minden szintjén különböző stílusú zene szól, a reklám szerint „the biggest music club in central Europe" - ám tele van turistákkal, rettentő fülledt, és drága. Felkapott hely még Roxy Club és a Cross Club, de tetszésünket egyik sem nyerte el igazán.
Tapasztalatunk szerint a kintlétet nem érdemes túlbonyolítani: ha csak az orrod után mész, a látnivalók keresgélése nélkül is beleszeretsz Prágába. (Mondjuk egy hibát vétettünk: egyik útkereszteződésben áll egy fehér cipőt ábrázoló szobor. Egyszer láttuk, de soha sem találtunk vissza. Ha valaki rábukkanna, mindenképp' írjon! - a szerk.) Biztos, hogy van mit tanulni ettől a várostól, aminek még Barack Obama sem tud ellenállni (értsd: április elején érkezik az uniós csúcsra). Vigyázat, aki belekóstol Prágába, függő lesz!
Prágába a cseh Student Agency buszjárataival célszerű menni, jegyet az STA Travelnél lehet rá venni, s sok-sok olcsó belvárosi szállás is foglalható itt, de söröző-túra is. A cseh kultúra rajongóinak kötelező program Hrabal egykori törzshelye, az Aranytigris (U zlateho tygra) a Husova utcában, azoknak pedig, akik a sör mellé csülköt is csípnének, a Novomestsky Pivovar pincerendszerét ajánljuk. A magyarokat kollektív bűnösnek kikiáltó Eduard Benes szobrát a parlament előtt viszont ittasan se köpködjük le, elég, ha szúrós szemmel nézzük. www.statravel.hu
© Igenhír 2006-2012 ¶ Impresszum ¶ Médiaajánlat ¶ Adatvédelem ¶ Üzenet ¶ RSS