Cikk a 2009/5. számból

Intro

a szerk.

Bár a saturészegre bombázó, majd a Magyar Tudósok körútja két oldalán hajnalig héderező (ál)punkoknál kevés idegesítőbb látványosságot képes produkálni Budapest festőibb része, a XI. kerület valamiért mégsem tartja fontosnak mindenkire kiterjeszteni az éjszakai szesztilalmat: bárki, aki látott már újbudán szórakozó gyereket közelről, pontosan tudja, hogy a ZP-ben és a Rióban nyáridőben minden hétköznap megtartott koncertek és rendezvények fűtik a kerület többi részének hangulatát is. Mert akinek nem telik duna-parti koktélra (a többségnek nem), az bizony a Feneketlen-tónál, a körtérnél és az ELTE TTK épületei között fog alapozni, sörösdobozait, elszívott ganjáit és egyéb szemetét a felvilágosult szabad szellem jegyében terítve maga után.

Ha már hagyták bomlani a közrendet, ha már hozzászoktatták az arra fogékony fiatalságot a mindennapi szétivás és csapatás lehetőségéhez, akkor nehéz utólag észbe kapni, rácsodálkozni a lépten-nyomon tornyosuló szemétkupacokra, az estéről estére jelentkező közterületi rendetlenségre, és így megoldást is találni. A szesztilalom például rossz megoldás, mert csak szaporítja a rendeleteket, ahelyett, hogy a meglevőket tartanánk be (vö. közterületi alkoholizálás korlátai), ill. Újbudán pont azokat nem érinti, akik miatt áll a bál: a Riót és a ZP-t.
Kerub

Szemezgettünk az éjszakai szesztilalomra érkezett webes reakciókból. Csokorban:

„Ha a cél az, hogy az önkormányzati képviselők sztahanovista munkás-ethoszra, szocializmusra oktassák az utcát nem csupán járkálásra felhasználókat, akkor a kísérlet sikerrel folyik."

Vélemény a jobbklikk.hu-n

„Kelet-Európában a társadalmi szerződésnek valahogy úgy kellene működnie, hogy a polgár hajlandó még olyan silány szolgáltatásokért is fizetni, mint a BKV, cserébe viszont az állam legalább berúgni hagyja békében."

Bede Márton, index.hu

"Orosz favágók a tajgán a szesztilalom idején:
- Iván, kérsz vodkát?
- Ne ordíts, Szerjózsa, hát elvisznek!
- Innen?! Hová?"

Komment a Reakció blogon

„2010 választási év, ez az intézkedés annak szól. A szórakozóhelyek nem szavaznak, a lakók igen."

Velvet

© Igenhír 2006-2012ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemÜzenetRSS