Cikk a 2009/5. számból

Józanít-e az éjszakai szesztilalom?

Borbás Barnabás

HÖK-ös tiltakozást, flashmobokat, aláírásgyűjtést, az internetes blogokban és fórumokban pedig példátlan anyázást váltott ki a közelmúltban két éjszakai alkoholizálásra vonatkozó tiltó rendelet. Újbudán májustól, Terézvárosban szeptembertől tilos piát eladni mind a kocsmákban, mind az éjjel-nappali boltokban 22:00-tól. A helyzet azonban a szórakozóhelyek kihagyása és korrupciós lehetőségek miatt kis számú győztesét és nagyobb számú vesztesét termelheti ki.

Kis pesti szesztilalom-történet

Egyáltalán nem új jelenség Budapesten az önkormányzati rendelettel bevezetett lokális éjszakai szesztilalom: a főváros huszonhárom kerületéből tizenkettőben él valamilyen szeszes ital fogyasztását a közterületeken túl is szabályozó rendelet, ezekből pedig nyolcat 2008-ban, egyet-egyet 2007-ben és 2006-ban hoztak. Utóbbit, vagyis a legelső és azóta is legenyhébb korlátozást az V. kerület vezette be, eszerint a vendéglátóegységek teraszai 24:00 és 6:00 közt nem működhetnek (kivéve a korzót és Vörösmarty utcát).

Igaz, hogy a jogszabályok alapján minden üzemeltető maga dönti el nyitva tartási idejét, ám a kerületi jegyző külön felhatalmazás alapján ezt korlátozhatja. A szesztilalmat leíró különböző önkormányzati rendeletekben indoklásként szinte betűről betűre ugyanaz olvasható: „A Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében mindenkinek joga van a pihenéshez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az (...) üzletek éjszakai nyitva tartásához olyan magatartások kapcsolódnak, amelyek sértik a kerületben élők alkotmányos jogát." Általában egységes a szabályozás a kivételekben is: szálláshely-szolgáltatók, melegkonyhák, benzinkutak, zenés szórakozóhelyek zavartalanul működhetnek.

Amennyiben az ellenőrzés a tiltott időszakban működő italozót/boltot talál, a fogyasztót nem, csak a tulajdonost bünteti: általában 50 vagy 20 ezer forint bírságra. Az egyik legutóbbi, újbudai tiltás azért is váltott ki nagy visszhangot, mert már 22:00-tól életbe lép. A tizenkét tilalmas kerület közül azonban több, összesen hét helyen később, 23:00-tól vagy 24:00-tól durvul a helyzet. (ld. térképünket a címlapon!)

 

Újbuda, Terézváros: forrópontok

A két 2009-es fejlemény, a XI. kerületi és a terézvárosi sem csupán azért lett botrányos, mert központi buli helyszíneket érintettek. Előbbi a polgármester, Molnár Gyula (MSZP) korábban, az index által kirobbantott ügye miatt gyanús. Dióhéjban: a Cafe del Rio egykori vezetője azt állítja, ő maga fizette ki Molnár Gyula kampányrendezvényein fellépő zenekarokat, cserébe a szórakozóhely a ZP-vel együtt a hivatalosan átengedett közterület legalább négyszeresét használhatja. Azonban az említett helyek mai napig ugyanakkora területen működnek és még csak a szesztilalom sem érinti őket - holott az ordítva tivornyázókat általában ők termelik ki, nem a sarki lötyi.
Terézvárosban sokaknál az önkormányzat által a heves tiltakozás láttán nyújtott megoldási javaslat csapta ki a biztosítékot. Eszerint egy kocsma a környékén lakók legalább kétharmadának írásbeli hozzájárulásával eltérő nyitva tartást vívhat ki magának (vendéglátó üzleteknél legfeljebb a következő nap 01 óráig - boltok számára ilyen lehetőség nincs). A probléma az, hogy egyes házakban rögtön havi kenőpénztől tették függővé támogatásukat, így az aláírásgyűjtés a lokális vesztegetések melegágya lehet.

Túlélési sratégiák

Tapasztalatunk szerint az éjszakai szesztilalom a kisboltok korruptabb, a kocsmák kreatívabb oldalát dobta felszínre; átlagosan minden második 0-24 órás üzletben „megoldható" az alkoholvásárlás (főleg kisebb tételben), a késdobálók pedig változatos módszerekkel igyekeznek átminősíteni magukat 22 órától (ill. néhol 23 órától). Csak Újbudán létezik (az egyes helyek konkrét megnevezése nélkül) éjszakai sportklub, de Night Art Galéria is, ahol egy Erotika Parádéról ismerhető sztriptíz táncos képeit lehet megtekinteni - és közben változatlan rendben fogyasztani. Egy kisebb krimóban 22:00 után felteszik a lakatot és csak zörgetésre engedik be a vendégeket (tehát gyakorlatilag zárva vannak), megint máshol zárás helyett minden este spontán kikiáltják a Sörivók Baráti Körét, gyorsan beléptetik a kocsma minden vendégét, ezzel pedig zártkörű (értsd: magán) rendezvényt alakítanak az aktuális vendégkörből, melyen a hatóság ellenőrzés esetén nehezebben talál fogást.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakók nyugalmát sokszor valóban veszélyeztető lokális utcai tomboldák nagyrészt nem a kocsmák és 0-24-es boltok, hanem a szabadosra engedett szórakozóhelyek és az eddigi jogszabályok (a szeszesital fogyasztásának közterületen való korlátozásáról szóló rendelet a főváros összes kerületében érvényes!) be nem tartatásából szabadultak el az utóbbi években.

© Igenhír 2006-2012ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemÜzenetRSS